Ez a jelenlegi állapot – hogy végre segédeszköz nélkül látok – valami hihetetlen. Eddig én is azt érzem, hogy életem legjobb döntése volt. Leírhatatlan.

Este feküdhetek az ágyamban, nézhetem – és láthatom – a távoli utcai lámpát, a hátsó szomszédunk hatalmas fenyőfáját, a fán a tobozokat, a buszt, ha elhalad egy távoli utcán…és ezek egytől egyik apróságok, mert mégis mi van abban, hogy látsz egy fenyőfát? De maga az, hogy én látom azt, hogy LÁTOM, csupa nagybetűkkel, az számomra óriási. Hogy reggel felkelek és besüt a nap és akkor is látok, nem kell a szemüvegért felpattannom. Imádom az érzést. És ami a legpozitívabb, hogy magamat is sokkal jobban szeretem szemüveg nélkül. Sokkal több az önbizalmam, jobban szeretek tükörbe nézni – jobban mondva sokkal hiúbb vagyok, mert mindig csak magamat keresem a tükrökben 😀 – és jobban szeretek emberek közt lenni a megújult külsőmmel.

Most, hogy látok, úgy érzem, sokkal jobban látszom is. Ez vagyok én és itt vagyok újra. Végre 🙂 Két és fél év után kezdek újra az a kiegyensúlyozott, boldog lány lenni, aki T előtt voltam. Csak most már egy sokkal tapasztaltabb, okosabb, nőiesebb kiadásban.