Hazaköltöztem!

a célok, az utazások és sok minden más

A szemműtét mostanában nagyon pozitív élmény. Már a gondolata is felvillanyoz, és végre: egy cél, amiért érdemes, ami mögött látom a fényt és hogy jobb lesz. Mert így lesz, tudom.

A többi pozitív élményt még gyűjtöm – és haladok. Nagyon sokat segít pl. ha utazhatok vagy kirándulhatok. Mindkettő bámulatos mostanában. Amúgy is szeretek rácsodálkozni a világra, és ha megyek, látok, tapasztalok, akkor legalább nem csak a gondolataim kötik le minden figyelmemet, hanem az a sok szép és jó dolog is, ami körbevesz.
Tegnap elvittem Anyát Kassára. Azt tudni kell a szüleimről, hogy nagyon nem utazósok. Bár elég érdekes a családunk összetétele és ez köszönhető annak is, hogy Apukám gyerekkoromtól külföldön dolgozik, de ők ketten sose mennek sehova. Nem hogy a családdal közösen…Így mi sosem utaztunk. Aztán én most, hogy hazakerültem, szinte feladatomnak is érzem, hogy ezen változtassak. Nem vagyok az az unatkozós ember…Mikor T képes volt úgy eltölteni egy hétvégét, hogy csak a TV-t nézte az ágyból, az összes szál hajamat ki tudtam volna tépni…Egyenként. Hisz egy életünk van, és ő képes arra, hogy ezt így elfecsérelje, mikor a világ tele van klasszabbnál klasszabb dolgokkal? Én imádok utazni és imádom azt a változást is, ami egy utazással jár. Szóval ezért mentünk Kassára. Világot látni és kapcsolatot építeni – egymással.

Kassa

Kassa

És úgy érzem, jól sikerült. Pedig Anyával általában megőrjítjük egymást…De most beszélgettünk sokat, vásároltunk – szintén sokat, sétáltunk a szörnyűséges időben (-9 fok, hó és szél) Kassa amúgy szép főutcáján és láttam rajta, hogy a sopánkodástól eltekintve ez neki is jó volt. Következőleg elviszem Egerbe…aztán egyszer talán wellnessezni – de azért ennyire még ne szaladjunk előre 🙂

Bükkszt

Bükkszt

A mai “utazás” már más tészta volt. Barátokkal elmentünk Bükkszentkeresztre sétálni egy kicsit, amit kicsit elnyújtottunk. Sokat nevettünk, láttuk, ahogy csillog a hó a napon. Szinte érzem, hogy egy elem vagyok, amit (akit) az ilyen élmények fokozatosan töltenek fel. És még messze vagyok a 100%-tól, de átlagban olyan 30% már lehetek. (Ez is csak azért 30, mert sajnos még mindig sírok néha, ha eszembe jut…Pedig a Lány sokat segít, és az a heti házim szintén sokat adott hozzá az önbecsülésemhez és az önbizalmamhoz…De az is igaz, hogy T volt a legjobb barátom. És most hétvégén itthon van. És még csak nem is beszéltünk…És ha ez eljut a tudatomig, az még mindig olyan, mintha egy kést forgatnának meg bennem. Szép lassan…)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!