Abból az indíttatásból, hogy szombat este csak nem ülhetek otthon, kimentem tegnap a pálinkafesztiválra, ahol tömeg az nem volt és olyan emberekkel lógtam, akikkel eddig sosem, de hát az ilyenek mindig jók. Főleg ha van pálinka is 🙂

Ezt a nyakláncot szereztem be, amit még a nikkel allergiámmal is hordhatok! Nem hordok ékszert már két és fél éve, mert mindegyiknél előjön az allergia és a foltocskáim. Azonban mióta T nincs, nincsenek foltok sem. Az allergiám megvan még, de sokkal kevésbé jelentkezik, mióta nincs az a folyamatos megfelelni akarás. A barátnőim nagyon jót nevettek, mikor ezt elmeséltem nekik, azt mondták, ez a szervezetem jelzése, hogy végre jobban vagyok. És ha legközelebb egy pasitól kiütéseim lesznek, akkor meneküljek azonnal 😀

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Ilyen előzmények után tegnap felhívott. Éppen a buszon ültem, amikor megcsörrent a telefonom – a számát hétvégén kitöröltem, a gyomrom mégis összerándult, hisz mégiscsak felismertem az ismerős számsort. Hozza haza a cuccaimat és péntek reggel átjönne velük, de hát ugye nem leszek itthon, ami jobb is. Viszont úgy kiakadtam ezen a pár másodpercen, hisz mindennél távolságtartóbb és tartózkodóbb volt a hangja (mégis, mi mást vártam??), hogy utána 20percig csak bőgtem. A buszon. Szép…

Az este hátralévő részében koktéloztam egy volt munkatársammal, így az alkohol és a telefonálás hatására írtam neki egy üzenetet: “Ezek után már sosem fogunk normálisan beszélgetni?” Másfél órával utána már mély álomban voltam, amikor felhívott, felkeltem és beszéltünk. Pedig tudja, hogy fél 1kor én mindig aludni szoktam.

Nem volt rossz beszélgetés, de most még jobban hiányzik. Elnézését kértem az sms-ért, mondtam, sokat ittam, erre ő meg azt, hogy reméli, nem annyit, mint ő és hogy az alkohol rossz tanácsadó. Szóval most már azon is pörgök, hogy vajon mit csinálhatott részegen? Mintha rám tartozna. Csak hát…ismerem ugye. És ha ő sokat iszik, akkor szarul van nagyon, ami a beszélgetésből is lejött. Majd mintha számon kért volna, hogy 2 hónapig nem kerestem… Végül pedig csak mondtam neki a műtétet, amin meglepődött, erre kontráztam, hogy valami csak kell, hogy jobban érezzem magam, nem? Erre már nem tudott mit mondai.

De végül holnap hazaköltöztet. Végleg. Azt hiszem, nem szabad többet keresnem. Közben pedig iszonyúan sajnálom, hiányzik, segíteni akarok rajta, csak nem értem, miért. Utálnom kellene…És nem tudom. Valaki pofozzon már fel, rázzon meg és ordítson rám, hogy “Csilllla, legyen eszed!!”

Eszem az nincs mostanában. Már azt is érzem, hogy szeretnék a barátja lenni majd idővel – erre gondoltam abban az üzenetben is, de egyelőre azt sem tudom, képes leszek-e valaha rá. hát hülye vagyok én?!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Kirándultam, lejártam a lábam, nevettem, fotóztam, láttam hóvirágot és ragyogó napsütést, mókust átszaladni az úton, terveket szőttem, fizetés nélkül távoztam, vodkanarancsoztam majd pálinkáztam a koliban, táncoltam, barátkoztam, buszoztam, aludtam, főztem, nagyit látogattam, vezettem – menő voltam és boldog, boldog, boldog.

Jó hétvége volt. Köszönöm.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

(A közös baráti társaságban)

Mostanában nagyon foglalkoztat a téma, emellett egyre inkább érzem, hogy rossz velük. Persze, vannak jó pillanatok, és tetszik, hogy nagyon figyelmesek: látni rajtuk, hogy ügyelnek, hogy véletlenül se említsék őt, vagy bármit, ami vele kapcsolatos. De tudnak róla. Tudják, mit csinál, hogy van, vagy éppen hol. Együtt szerveznek programokat. Vele és nem velem… Ha itthon van, minden csak körülötte forog – én minden nap itthon vagyok, de körülöttem sosem forog semmi sem. És nem hiszem, hogy tudatosan, de ők választottak. Észrevétlenül is Őt választották.

Persze, hisz az ő barátai voltak…és tudom, fordított helyzetben én is azt várnám a barátaimtól, hogy engem támogassanak, hogy velem jöjjenek nyaralni és velem legyenek, amikor szükségem van rá. Csak hát igen, én voltam olyan hülye, hogy lemondtam a saját barátaimról érte, mert nekem csak ő létezett. Akkor nem mintha számított volna, de én ezt a gesztust sosem kaptam meg tőle.  Így most persze megint én vagyok az, aki egyedül maradt. És aki keresgélhet magának új társaságot. Akiket soha többet nem fog elhagyni egy ilyen hülye önző ember szerelméért.

Menni fogok. Nagyon nehéz, mert szeretem őket. Szeretem a társaságukat, a vicceket, a személyiségüket, de nekem már nincs helyem köztük. Igazából sosem volt…engem csak befogadtak. És ez most szarabb érzés, mint a szakítás maga volt. Most duplán egyedül és üresnek és céltalannak érzem magam…

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Eltelt két hónap. És nem mondom, hogy olyan hihetetlenül jól lennék, de jobban vagyok, és ez az érzés boldoggá tesz.

Nagyon sok olyat teszek, ami mozgalmas, izgalmas és ami felvidít. A Lány is büszke rám, mert nem süppedek bele az önsajnálatba, hanem teszek magamért és a változásért. Javasolta, hogy keressek egy színjátszókört a városban – ha már ennyire célba vettem az álmaimat – de hát…hiába keresek, az itt nincs. Emellett a szemműtét gondolata is pozitív hatással van rám és a gondolataimra.

És ami nagy szó: újra vannak terveim! Végre ismét azt érzem, hogy hajlandó lennék visszaköltözni a fővárosba – pedig ott éltem T-vel 2 évet, ami nagy visszatartó erő. Ő nagyon utálta és annyit szidta, hogy a végére én is megutáltam kicsit. Most pedig baromi nehéz úgy tekinteni rá, ahogy előtte láttam. Hisz T előtt minden vágyam az volt, hogy felköltözzek és izgalmasan éljek és járjak egy nagy lehetőségeket rejtő város klassz egyetemére. De jött ő és minden tervemet elfelejtettem… Most végre azt érzem, hogy ha találnék egy szuper munkát, költöznék, amint lehet. A másik oldalon pedig találtam pár németországi ösztöndíjat, jobbnál jobbakat. Valakik mesterképzést támogatnak, bár az csak másfél év múlva kezdődne, addig meg még bármi történhet, emellett van ugye a Leonardo ösztöndíj és találtam egyet a tanszékünk honlapján is, ehhez viszont kéne valami környezetvédelemmel kapcsolatos menő kis kutatási terv. Szóval ezen kicsit agyalnom kéne, de a pályázati határidő március 1. úgyhogy addig még kiötölhetek valamit.

Persze T még mindig ötpercenként eszembe jut. Iszonyú nagy a kísértés, hogy keressem, írjak neki, megnézzem legalább fb-n… ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ne legyek mazochista és hogy legyek büszkébb.

Ami pedig segíti még a felejtést az a bulizás. Hétvégén megint voltunk, most más társasággal és többen, mint előző alkalommal. És olyan pörgős volt és szórakoztató, ráadásul: én nem azért járok bulizni, hogy pasizzak, hanem csak hogy jól érezzem magam, de most mégis feldobott, hogy sokan nyomultak. Ezek az önbizalomnövelő helyzetek, amik most nagyon kellenek 🙂

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A szemműtét mostanában nagyon pozitív élmény. Már a gondolata is felvillanyoz, és végre: egy cél, amiért érdemes, ami mögött látom a fényt és hogy jobb lesz. Mert így lesz, tudom.

A többi pozitív élményt még gyűjtöm – és haladok. Nagyon sokat segít pl. ha utazhatok vagy kirándulhatok. Mindkettő bámulatos mostanában. Amúgy is szeretek rácsodálkozni a világra, és ha megyek, látok, tapasztalok, akkor legalább nem csak a gondolataim kötik le minden figyelmemet, hanem az a sok szép és jó dolog is, ami körbevesz.
Tegnap elvittem Anyát Kassára. Azt tudni kell a szüleimről, hogy nagyon nem utazósok. Bár elég érdekes a családunk összetétele és ez köszönhető annak is, hogy Apukám gyerekkoromtól külföldön dolgozik, de ők ketten sose mennek sehova. Nem hogy a családdal közösen…Így mi sosem utaztunk. Aztán én most, hogy hazakerültem, szinte feladatomnak is érzem, hogy ezen változtassak. Nem vagyok az az unatkozós ember…Mikor T képes volt úgy eltölteni egy hétvégét, hogy csak a TV-t nézte az ágyból, az összes szál hajamat ki tudtam volna tépni…Egyenként. Hisz egy életünk van, és ő képes arra, hogy ezt így elfecsérelje, mikor a világ tele van klasszabbnál klasszabb dolgokkal? Én imádok utazni és imádom azt a változást is, ami egy utazással jár. Szóval ezért mentünk Kassára. Világot látni és kapcsolatot építeni – egymással.

Kassa

És úgy érzem, jól sikerült. Pedig Anyával általában megőrjítjük egymást…De most beszélgettünk sokat, vásároltunk – szintén sokat, sétáltunk a szörnyűséges időben (-9 fok, hó és szél) Kassa amúgy szép főutcáján és láttam rajta, hogy a sopánkodástól eltekintve ez neki is jó volt. Következőleg elviszem Egerbe…aztán egyszer talán wellnessezni – de azért ennyire még ne szaladjunk előre 🙂

Bükkszt

A mai “utazás” már más tészta volt. Barátokkal elmentünk Bükkszentkeresztre sétálni egy kicsit, amit kicsit elnyújtottunk. Sokat nevettünk, láttuk, ahogy csillog a hó a napon. Szinte érzem, hogy egy elem vagyok, amit (akit) az ilyen élmények fokozatosan töltenek fel. És még messze vagyok a 100%-tól, de átlagban olyan 30% már lehetek. (Ez is csak azért 30, mert sajnos még mindig sírok néha, ha eszembe jut…Pedig a Lány sokat segít, és az a heti házim szintén sokat adott hozzá az önbecsülésemhez és az önbizalmamhoz…De az is igaz, hogy T volt a legjobb barátom. És most hétvégén itthon van. És még csak nem is beszéltünk…És ha ez eljut a tudatomig, az még mindig olyan, mintha egy kést forgatnának meg bennem. Szép lassan…)

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: