Azt hiszem, ezt ilyen konkrétan még nem fogalmaztam meg, de az elmúlt hónapokban nagyon konkrétan ez volt a célom. Csak olyan programokba vágtam, amiket örömmel csinálok, amik kimozdítottak a megszokásból és a begyöpösödésből, amik valami újat adtak és mozgalmasak voltak. Szeretem és igénylem is az izgalmat, és a sok feszültség után, amin T-vel átestem, öröm volt az a változatosság, ami itthon körbevesz. Programozni ráadásul azért is érdemes, mert eltereli a figyelmedet, így jól is érzed magad + az agyad is kikapcsol, amire hihetetlenül szükség van egy ilyen nehéz időszakban.

A hétvégém így megint a bringázásról szólt, és megint egész keményen: szombaton 80km-t mentünk, fel Bükkszentkeresztre – ismét megállás nélkül, tegnap pedig egy bevásárlókörutam volt, ami szintén 40km-esre sikeredett. Ezek a túrák tényleg annyira kimondhatatlanul hiányoztak. Nem is tudom, mi lesz velem, ha sikerül visszamennem pestre, hogyan fogok ott bicajozni?

Pedig nagyon rajta vagyok a visszakerülésen. Felturbóztam a CV-met, lelkesen küldözgettem is: a héten 4interjúra hívtak be, de az egyiket le kell mondanom, mert nem tudok elmenni szabira, máshogy pedig nem tudnám megoldani. 3 napot tudok pesten lenni a héten, így 2 interjúra ellógni napközben elég necces, még a napi egyet sem tudom, hogyan fogom kivitelezni. Mindenesetre aki olvasta, szorítson nekem nagyon, főleg szerda 11 körül – azt az állást szeretném a legjobban. Csak szeressenek ők is engem! 🙂