Nagyon meglepő dologra jöttem ma rá.
T-vel végig az volt a kapcsolatunk mottója, hogy “mindig kell egy első”. Én mondtam ezt először neki, talán még a kezdet kezdetén, és mivel ebben a kapcsolatban nem csak nekem volt minden újdonság, hanem neki is, többször is hangoztattuk. Szerettem ezt a mondatot és szerintem ő is. Csak ugye arra nem gondoltam eddig sosem, hogy ez a mondat magában foglalja a csalódást is. Mert ha mindig kell egy első (kapcsolat, szerelem, ki mit gondol bele, én most leginkább ezen a vonalon mozogtam), ahhoz az elsőhöz mindig tartozni fog az első csalódás is. Az elsőnek mindig véget kell érnie…hogy követhesse a második.
Lehet tényleg csak túl sokat gondolkodtam 🙂 ami igaz is, az elmúlt hetem másról se szólt, de nagyon pozitívan éltem meg. Sokat lezártam magamban, sok érzést feldolgoztam, elfogadtam. Tudom, hogy most ezt a dolgot kell átélnem és azt is tudom, hogy ennek így kellett lennie. A földre kellett kerülnöm, hogy talpra tudjak állni. És jobb leszek, mint valaha. Legalábbis a szemem már tuti nem lesz -8as 😉